Kemény hétköznapok vannak mögöttünk, de szerencsére, nemcsak a munkahétnek, de a szorító energiáknak (legalább is egy részüknek) is búcsút mondhatunk. Persze az élet már csak ilyen, és különben is, ha épp ésszel túléltük az elmúlt három évet, ez a mostani csak sétagalopp volt. Mert, hogy éreztük és pontosan tudtuk most, hogy mi, miért történik. Tudatosabbak vagyunk, keményebbek, szóval nem olyan könnyű kibabrálni már velünk.
Most, hogy levegőhöz jutottunk és az agyf@sz elmúlt, van időnk és energiánk végig gondolni, hogy hol tartunk éppen a dolgainkkal. Kiváló alkalom a hétvégi üresjárat, hogy elemezzünk, részletekig bontogassunk valamit, ami mélyen bennünk van. Minden, ami érzelmet vált még ki belőlünk, azzal van valami dolgunk. Ha negatív érzelmeink vannak, akkor el kell engednünk azt a bizonyos valamit. Lehet, hogy már régóta cipeljük, és lehet, hogy tényleg újra és újra elő kell vennünk, hogy rágjunk egyet rajta. Amikor pedig nem kötődik semmiféle érzelem, semmi görcs, csomó, fellendülés valamihez, na, akkor vagyunk túl rajta. De előtte lehet, hogy ezerszer megrágjuk még, hogy kiköphessük végül.
Lazít rajtunk, ha tét nélkül barátkozunk a hétvégén, semmiségekről beszélgessünk, nevessünk, szóval csak úgy éljünk. Hagyjuk, hogy előjöjjön belőlünk az elnyomott, folyton felnőttet játszó gyerek!
kép: reactionking
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: