Mivel az elmúlt három év külső préselése, nyomása nincs már meg, a belső szorításunk került most előtérbe, kicsit úgy, mintha csak a fizika törvényei szerint működnénk. Sokat gondolkodunk és elemzünk, ami nem baj, csak arra figyeljünk, hogy ezek építő jellegű gondolatok legyenek! Szerencsére megszünt azaz évekig tartó időszak, amikor az volt a természetes, hogy reggeltől estig szenvedtünk valami miatt, a megszokás viszont sokszor visszahúzna bennünket az önsajnálatba. Nincs depi! Most végre dolgunk van! Nemcsak tevőlegesen, hanem minden szinten. Ha valamiről nem ugrik be azonnal a megoldás, nem jön az isteni szikra, ne hisztizzünk és ne tegyük félre a dolgot! Az a csodálatos a működésünkben, hogy tényleg a legváratlanabb helyzetekben jön a megoldás. Sőt, ha úgy kezelünk egy problémát, hogy az nem probléma, hanem megoldandó feladat, és biztosan tudjuk, hogy ezt meg tudjuk oldani, akkor ezer százalék, hogy meg is tudjuk. Ennyi!
Szóval valamilyen visszafogott derűvel kezeljük a világot magunk körül, úgy tekintve mindenre, hogy minden tökéletes, úgy, ahogy van, ha pedig nem annak látjuk, hát dolgozunk majd rajta! A munkával kapcsolatban kicsit úgy érezzük magunkat, mintha a start vonalon állnánk és a pisztolydördülés előtt lennénk éppen. És pontosan tudjuk, hogy nem 60 méteres rövidtáv lesz, hanem félmaraton. Hát így készüljünk, tartalékolva az energiáinkat…
kép: pinterest.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: