A héten a legtöbb fényszöget és hatást a Merkúr fogja megkapni. Hét közepén megtámogatja a Jupiter, felkeltve a tudásvágyat, összhangba hozva a dolgok értelmét és okát. Utána konfliktusba kerül a Szaturnusszal, nem megy könnyen a gyakorlati megvalósítás, köszönhetően a kavarodásnak is, amit a Neptun okoz. A logikus tervek, szerződések és üzletek nem igazán mennek úgy ahogy elképzeltük, részben mert nagyvonalúan átsiklottunk pár részlet felett. Erre rátesz még egy lapáttal a végén egy Plútó quincuix, lehet rendesen felbőszít minket a kavarodás. Lehetőleg ne harapjátok le senki fejét, szóban sem. A Merkúr egy nagyon mozgékony égitest, talán nektek is jót tesz ha kimozogjátok a stressz, főleg hogy közlekedési balesetre is hajlamosít. Sokkal jobban hangzik sportolni és izmosodni e helyett nem?
Egy másik síkon továbbra is kapjuk a támogatást, hallgassatok az intuíciótokra, igazat mond. A nagy kereteket, éltterveket jó fele befolyásolja.
Folytatódik még a Vénusz Nap és később a Nap Mars együttállása. Ez kifejezetten szerencsés, a szépség és az erő eggyesül a határozott karakterrel. Minden amihez lendület, harmónia és átgondoltság kell, menni fog remekül.
Szóval vegyes hét lesz, adunk és kapunk, meg lesz az egyensúly.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: