Fellélegezhetünk, a szorító erők közül a Plútó jelképezte nehézség enyhül, megszűnik az együttállása a Felszálló Holdcsomóponttal. Mit is hozhat ez a gyakorlatban? Csökken a heves belső feszültség, az érzés hogy mindent feketén fehéren lássunk. A Szaturnusz még marad ebben a konstellációban, de inkább a gyakorlatias, reális aggodalmainkat tartja meg, a sokkoló, szélsőséges érzelmek múlnak. Jobb is, mert velük nem láthatunk tisztán, elragadhat a rettegés, élénken festjükfel a magunk számára a sötét jövőt. Azonban az események sosem csak tisztán negatívak vagy pozitívak, inkább speciális keverékek. A nyomás alatt felfedezhettünk magunkban és a külvilágban olyan értékeket, amit addig képtelenek voltunk meglátni, érzékelni.
A helyzet még azért sok ködös részletet rejt, sok szálon fut, és ezek hajlamosak összegabajodni. Próbálunk sok mindent, nem tiszta a megoldás, sok út van, sok energia megy el a próbálkozásokra. Ez nem baj, a keresgélés tanít, hasznunkra lesznek a tévutak is. Persze ettől még bosszantóak…
Marad velünk a Nap Uránusz együtállás, segít minket új pályára állni, másképp látni, és értelmezni. Ez nagyon fontos adomány, mikor a régi módon már nem működik a világunk, a hajtóerő mellé ad ötletet és reményt.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: