A héten még óvatosan a családdal, könnyen felrobbanhat a puliszka. Jöhetnek mindenféle érdekes ötlettel, nem is visszafogottan, inkább buldózer stílusban. Próbáljátok ésszel leszerelni a helyzetet, bár nem egyszerű. Amúgy is jellemző lesz a nagyot mondás a héten, mindent osszatok el kettővel amit hallotok. Zavar lesz a rendszerben, ne számítsatok egyenes válaszokra, talán a válaszadó sem tudja igazán hova akar kilyukadni. Szóval káosz lesz, amiből nehéz a tényeket kihámozni, de ne adjátok fel. Inkább arról szól ez az idő hogy ne higyjétek el feltétlen amit hallotok, ne építsetek rá.
A Nap kellemes viszony a Neptunnal még tart a hét elején, kitűnő idő gondoskodni, odafordulni, adni, átérezni. Meg főzni is, jöhet az ihlet. Aki hívő, mélyüljön el a vallásában, fejlődési lehetőség áll előtte. Ott a nyitott kapu, csak be kell lépni rajta. Kell is ez a lehetőség, mert a Nap a Plútóval szemben fog állni a héten. Ez hozhat konfliktusokat, ezt az ihletett állapotot akarja lerángatni a földre, kemény tényekkel meggyőzni róla hogy nincs hit és ihlet. Kicsit próba szerűen is felfoghatjátok, ha megközdöttetek a sárkánnyal, ott lesz az ajándék.
És ami szuper, a Vénusz csupa jót kap a Szaturnusztól és az Uránusztól. Szabad az út a szerelemnek és hogy megtalljátok a párotokkal hogy hogy jó nektek, a konvenciókon és társadalmi elvárásokon túl. Mi az ami igazán kell és mi az elengedhető. Amit most építetek, hosszú időn keresztül fogja szolgálni a jól léteteket együtt. Remek még kreatív alkotáshoz is, a szépíteni akartok, most fogjatok bele.
kép: westcoastweathervanes.com

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: