MILESZMA|asztronapló

Heti előrejelzés Május 30- Június 5

Nem kertelek, ez egy nehéz hétnek néz ki. Az égen egy négyzet fromába rendeződik a Szaturnusz, Jupiter, Neptun és a Nap csütörtöktől. Mind mind ellen, húzzák le, feszítik egymást. Pár hete írok már miket hozhat ez az állás, lapozzatok vissza, nézzétek meg nálatok mely terület kerülhet nyomás alá. A Nap valahogy feltüzesít, csúcsra járat, de szerencsére hamar el is vonul, jövő hétre enyhül a helyzet. Szóval készüljetek, kössétek fel a gatyát, hajrá! Veletek az erő!

A Naphoz csatlakozik a Vénusz egy kis időre, szépséget hozva nekünk. Tompítja a fent felvázoltakat, jogos némi plussz ajándék magatoknak. Szeressétek és törődjetek magatokkal, töltekezzetek. Ne sajnáljatok semmi jót magatoktól!

A Plútó továbbra is támogatja a kommunikációt, most főleg a családban van lehetőség a gondolatok megosztására, elmélyült beszélgetésekre. Ezek fontosak, ez ragasztja össze a családot igazán. Péntekig az istenek is támogatják ez irányú terveiteket.

kép: pixdaus.com

 

Heti előrejelzés Május 23-29

A Szaturnusz Jupiter mellé beszállt a Neptun is, nem annyira segíteni mint sajnos kuszálni a szálakat. T quadrátot alkotnak, ahol általában a csúcson levő bolygó viszi el a balhét leginkább. Kombinálunk, szárnyalunk, vetítünk, élünk a kis álomvilágunkban. Khm és akkor jön a felébredés… Próbáljuk reálisan tekinteni a helyzetünket, ehhez szabni a vágyakat. Mert vannak álmodni való álmok és vannak megvalósítani valók. Most nehéz szétválasztani őket.


Szerdáig még dúl bennünk a harci hév, támogatja Nap Mars szembenállás. Harcoljunk okosan, valami értelmesért ne csak úgy bele a vakvilágba. Erő van, találjunk neki helyet.


Adás vételre elég jó ez a hét ha valamitől szabadulni szeretnénk. Némi csavarra, akadályokra azért számítsunk, legyünk résen! Jól vesszük az akadályokat, komolyan felépített, lehengerlő a kommunikációnk, megdönthetelen érvekkel.

Előrejelzés Május 16-22.

Ismeritek azt az érzést mikor váratlanul megkaptok valami apróságot, amire vágytatok? Lehet egy mosoly vagy egy gesztus, kabátzsebben lelt pár ezer forint… bármi. Na ez az amikor a Szaturnusz és a Jupiter harmónikusan áll, a keveset is tudjuk értékelni, örülni neki. Aztán van az az érzés mikor az ötödik cipő se megy a ruhához és olyan kopott a 2 éves kanapé, kéne még egy vállalat. A lépték bármekkora lehet, sokfélék vagyunk. Ilyenkor vannak konfliktusban ezek a bolygók, hajtanak a semmi sem elég, nagy, profi vagy szép érzések felé. Ide oda dőlünk, ingadozunk, próbáljuk megtalálni az egyensúlyt. Hasonlítgatjuk magunkat, a szomszéd füve mindíg zöldebb. Persze, távolabbról és oldalról a mienk is sűrűbbnek látszik, pont a szomszédból. Annyira relativ az -elég- kifejezés. Ha megvan az elég, elégedettek leszünk. Az pedig jó, feltölt. Ha pedig tényleg kell az a vállalat, hát rajta!

Péntektől vigyázzunk, könnyebben elfut minket a pulykaméreg, erre tol a Nap Mars szembenállás! Ugráljuk, táncoljuk le valahol, mehet a buli hétvégén, szórjuk azt feszült energiát szét valahol, valahogy!

A kommunikáció még mindíg magasan fent a hét közepéig, s utána még fentebb mert a Jupiter is besegít. Persze lesz aki el akar hallgattani, de nem sok esélye van.

kép: exploretalent.com

Előrejelzés Május 9.-15.

Legnagyobb felfedezésem az asztro körül a szürkék világa. Egy bolygó jelezte tartalomnak van fényes és árnyas oladala, ahogy a körülöttünk éppen zajló események is ritkán szorithatók be egyértelmű jó és rossz kategóriákba. Biztos voltatok már úgy hogy pl. végetért egy kapcsolat amit bántatok, de 10 év múlva visszatekintve inkább hatalmas szerencsének könyvelitek el. Tudjátok: Mostantól minden másképp volt. Az asztrológia megpróbálja leírni ezeket a bonyolult összetételeket és sokszor betalál mert távolabbról, egész életünk perspektívájából tekint. Ha visszakanyarodunk a jó öreg Jupiter Szaurnusz fényszögünkhüz, nézhetjük a Jupiter mint a bőség jelölőjét, de ott az erős túlzásba esés lehetősége is. A szaturnusz kitartást ad, de bele is merevíthet egy szerepbe, ami már akadályoz. Folyton megy a libikóka, az egész egy húzdmeg/ereszdmeg játék. Leginkább a személyes elemzés adhat segítséget, írja le azt a speciális helyzetet amiben vagyunk. Az idő minősége azért segít, arra rezonáltok az előrejelzésekből, ami nálatok most égető.

A vénusz beindul a héten, csupa inspiráció és vonzás körülöttünk. A Jupiter még meg is tolja, jön a sok jó felénk, vegyük észre! Mondjuk is el, terjesszük, mások is részt kaphatnak belőle. Barátainkkal mélyül a kapcsolat, sok olyat sikerül kimondani együtt ami egyedül nem menne. Végülis ez a jó beszélgetés lényege, ketten többre jutunk mint egyedül. Itt az idő, használjuk, lendítsük egymást!

A kommunikáció erős ezen a héten amúgy is, a Nap akarja, a Merkúr tudja hogy mondja el, a Plútó mélységet, vonzást, ellenállhatatlanságot kölcsönöz. Itt az idő a rég dédelgetett tervek elővezetéséhez!

kép: timeout.com

Május 2. – 8. heti előrejelzés

A Jupiter marad befogva a Szaturnusz és a Neptun álltal. Nézzük most ezt a viszonyt az orvosi asztrológia szemével, mit hozhat egészségünk oldaláról! Az anyagcserénk, máj, zsír egyensúly jelölője a Jupiter, a méregtelenítés felelőse. A Szaturnusz konzervál, tehát nehezen mozdul a test ebbe az irányba, lassabbak a folyamatok, több erőfeszítés kell az eredményekhez. Konkrétan ez jelentheti azt, hogy lassabban fogy aki fogyni akar, szenved a méregtelenítő kúrával aki csinálja. Természetesen lehet eredményeket elérni kicsit több erőbedobással, de akinek nem életbevágó ne fogyózzon, nehéz lesz, ragaszkodunk a tartalékokhoz! Elősegithetjük viszont az egyensúly fentartását, támogathajuk testünket, hogy könnyebb legyen. Ne piáljunk, tehermentesítsük a májat, ne tömjünk cukrot! Mozogjunk rendszeresen, ez felgyorsítja a besült anyagcserét!
A Szaturnusz oldaláról a bőr kiemelt és a csontok, minden ami a tartóvázhoz jön. Adódhat extrém szárazság, ekcéma, kiütés, ezeknek kedvez az idő. Hogy forgassuk át támogatóba? A krémezésen túl, gondoljuk át a határainkhoz való viszonyainkat. Hol feszít, mi akar kijönni, mi akadályozza? Próbáljuk helyre tenni itt a dolgokat, és nem lesz szükség fizikai tünetekre. A Neptun ködössé teheti a folyamatokat, nehéz tiszta diagnózishoz eljutni, félre is mehet az elemzés, kétszer is csekkoljunk minden eredményt!

A Nap újra kiemelt pozícióban, dolgozik az intuíció, jelzi a segitséget a Neptun részéről. Mindenben haladunk, ami ráérzést igénylő téma. A Plútó is bejön a képbe, elmélyíti erősen a megérzéseket, figyeljünk az átsuhanó, hirtelen gondolatokra! A mélyből jönnek, pontosak, látják azt a világot ami a tudattalannak hívunk, onnan üzennek ezek a képek, gondolkodjunk el rajtuk. Érdemes lassítani a pörgést, befelé figyelni, a Szaturnusz amúgy is lassitja most a gondolkodást. Képesek leszünk lefordítani, értelmezni a képeket amiket látunk, a felvetődő gondolatokat. Ki tudjuk kristályosítani belőle a lényeget, tudatosan felhasználva az esszenciát.

kép: René Magritte/La leçon de musique

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!