MILESZMA|asztronapló

febr. 10. szerdára

A mai nap nyugodtan telhet az álmodozás jegyében – Hold Neptun együttállás mutatkozik a Halakban! Egyébként is, aki képes álmodozni, az marad csak igazán boldog, mert ha hiszed, ha nem, ez a játékos dolog az, amivel a legtöbbet tudunk tenni azért, hogy ne legyünk reményvesztettek, hanem élettel teli, boldog emberek maradjunk. Tehát ha attól érezzük jól magunkat, hogy királylánynak képzeljük magunkat, csak rajta! Én például Downton Abbey-be merülök, ha egy kis illúzióra vágyom, igazi kis selyempapírba csomagolt álomkockák, ha pedig le vagyok törve, mint a bili füle, simán bemagyarázom magamnak, hogy azért igazi királylány vagyok. Vagy Gabi, esetleg Susan a Szülfelből. Szóval érted, ha nincs ötlet, miről fantáziálj, biztosan találsz te is instant inspirációt.

A hétvégén becsusszan a Plútó az értékek házába, ami sokféleképpen felrázhatja ezt a területet. Egyrészt mélyen belül kell megértenünk, hogy mi is az érték számunkra, másrészt arra is készüljünk, hogy anyagilag ér minket valamilyen kiadás, veszteség féle (ez a hatás egyébként március végéig fennáll). Ha fegyelmezettek és figyelmesek maradunk, nem érint bennünket nagy veszteségként. Készüljünk a lehetőségeinkkel!
A munkában vegyünk vissza a „nyomulásból, itt is a kitartás és az elmélyült cselekvés a lényeg. Nem kell külön bizonygatnunk, hogy milyen jók vagyunk, ez amúgy is észrevehető azoknak, akiknek észre kell vennie.

kép: naergilien.info

Desire-Raster-web

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!