MILESZMA|asztronapló

Igazán jó formában vagyunk ma, nemcsak úgy csinálunk, mintha a tökéletes harmónia és jókedv sugározna belőlünk, hanem tényleg átérezzük a szépet és jót, amit az egész világnak kívánunk. Giccses, vagy nem, de ma tényleg átjár bennünket a szeretet. Használjuk ki, adjunk belőle a környezetünknek! Ne féljünk, nem fog elfogyni belőlünk, olyan ez, mint amikor több gyerekünk van! Nem szeretjük kevésbé a nagyobb gyereket, mert egy újabb érkezett, a szeretet tényleg hatványozódik. Most is ezt érezzük, minél jobban érezzük magunkat, annál jobb akár csak a közelünkben lenni. Különösen akkor igaz ez a harmónia és magas rezgés, ha volt időnk az előző héten a belső munkákra és sikerült a magányban lelt belső kincseinkre rátalálni, ráérezni és megérteni őket. Na ugye, minden visszajön, a múlt héten vetett magok már most kicsíráznak.

Ma a verbális kommunikáció királya/királynője lehetünk, ugyanis ami a szívünkön, az a szánkon. De nem középpályásan, hanem tisztán, érthetően és lényegre törően. Ennek örömére nyugodtan időzítsünk mára megbeszéléseket, naaaagy beszélgetéseket, mert most tisztán átmegy, amit igazán gondolunk és érzünk. Ez azonban kétélű fegyver is, mert amit az egyik kezünkkel adunk, a másikkal el is vesszük. Olyan dolgokat is elmondhatunk, amivel lélekbe marhatunk például a párunknak. Nem véletlenül, az fáj a legjobban, amiről mélyen tudjuk, hogy igaz. Nem biztos, hogy karácsony előtt a nagy őszinteségi rohamban a fejünkre (és a másik fejére) akarjuk önteni a bilit, még akkor sem, ha benne vagyunk a lendületben és most, vagy soha alapon végre tiszta vizet akarunk önteni a pohárba. Ezek a napok (és hetek) egyébként is fordulópontok, vagyis valamiféle próba a kapcsolatokban. Amelyek igazi alapon nyugszanak, nem rendülnek meg, a labilis és nem biztos kapcsolatok azonban széteshetnek, mint a kártyavár. Persze így is lehet, mert aminek mennie kell, had menjen…

Az egész hét a zsonglőrködésről szól, mentálisan és fizikailag is. Megkezdődött a szünet is, a gyerekek pedig beledőlnének a mi kis családi hátterünkbe, ami most arról szól, hogy halmozunk és rohangálunk, pont nekik háttal. Mert tartalékoljuk az együtt töltött időt és figyelmet az ünnepek alattra – mert most nem éééérek rá, hát nem érted?? Csak hogy örüjjé karácsonykor…- és csodálatos analógiával van ez az egész őrület a hétköznapi hozzáállásunkhoz és az élethez. Mert rohanunk, gürizünk és leszarunk a MOSTban rengeteg minden fontos dolgot, hogy majd egyszer megérkezzünk, bocsánat MEGÉRKEZZÜNK, amikor majd jó lesz. Így gyakorlatilag a lényeget hagyjuk ki, mert mindig csak készülünk valamire, mert éppen MOST sosem jó, vagy csak ritkán, de akkor sem vesszük észre.

Figyeljünk ma arra nagyon, hogy ne legyünk élesek és bántóak, mert valahogy zsigerileg bennünk van az odamarás! Ez az utolsó nagy robbanások közül a maradék, tegnap már kioldódott az elmúlt évek egyik jelentős és nagyon is sok bajt okozó hatások egyike, ma pedig a maradék rázódik fel bennünk. De ez már nem az, mint eddig, sokkal inkább valami megkönnyebbül és pont ezért felelőtlen és figyelmetlen kapkodós, oda kapós hiszti. Uralkodjunk magunkon, mert most már tényleg leráztuk magunkról azt a zavarodott és súlyos energiát, ami az elmúlt három évben kifordított mindent önmagából.

A szemünkkel tapasztalt látvány az egyik legfontosabb szűrőnkön át jut hozzánk, ami alapján ítélkezünk, rangsorolunk, választunk. Mondom az egyik. A másik és sokkal fontosabb szűrőnk, receptorunk az a bennünk lévő kódfejtő adóvevő, amiről tulajdonképpen nem is tudunk. És miközben azt hisszük, hogy valaki attól szép a szemünknek, hogy szabályos arca van, vagy vonzó formái, az igazság az, hogy azért tetszik úgy igazán, mert a felénk sugárzó energiái szépek. Hülyén hangzik, pedig tényleg. Ezért jó valaki mellett csak állni és a közelébe lenni, vagy valaki mellett pont ezért nem jó lenni. És ezért fontos, hogy amit kisugárzunk magunkból gondolatot, az igazi jó gondolat legyen. Magunkról is, mert a gondolat megvalósul, kívül és belül. Tehát a szépséget elsősorban magunkban teremtsük meg, mert a benti szépség a legdeformáltabb arcot is elbűvöli, elvarázsolja. Értsd meg végre, hogy ez nem napi coelho, hanem az élet alapja! Nem a szemeddel látsz! Attól tehát ne félj, hogy azért nem tetszel majd valakinek, mert nagy az orrod, pici a szemed, vagy szeplős vagy! Értsd meg, hogy nincs szép, vagy nem szép forma, egyszerűen a belső világod lenyomata a külső megjelenésed, pont úgy, ahogy az ízlésed eredménye a ruházatod. Teremts szépséget legbelül! Ma ez a feladat!

Úgy tudjuk a mostani csapongó energiáinkat kiegyenlíteni, ha olyan dolgokat csinálunk, amelyekért elismerést kapunk. Nem az egónk vágyik a dicséretre, hanem egész lényünk, a pozitív visszajelzésektől ugyanis stabilabbnak érezzük magunkat a bizonytalan helyzetekben. A mai napon ez nagyon fontos, mert olyan kérdések kerülnek elő, mint a szolgálat, kreativitás, szabadság és egyéniség léte, az ezek között húzódó határok keresése. Ezek mind egyenként is fontos kérdések, de most minden egyszerre kavarog bennünk és körülöttünk. Hol érezzük, hogy a helyünkön vagyunk, mi az, amivel hozzá teszünk a világhoz és a szolgálat mennyire önfeladás és mennyire életfeladat? Ahogy közeledik az ünnep, nemcsak arra van igényünk, hogy felhalmozzunk és „SZEREZZÜNK”, hanem arra is, hogy valamivel segítsünk és adjunk és nem azért, mert ezt megmondják, hogy így jó, hanem mert így születtünk. Ebben kellene megtalálnunk az egyensúly, ha pedig ez meg van, akkor kerülünk mi magunk is nyugalmi állapotba.

Kapálózva, mereven, ellenállva az élményeknek nem lehet például bringázni sem. És úszni sem, kapálózva mondjuk pont vízbe fulladni lehet. Hát így vagyunk az életben mindennel, acsarkodva, azért se szeretve nem lehet semmit sem csinálni. Legalább is jól. Így, ha valami olyan dologgal találjuk magunkat ma szembe, ami ellen alapvetően be vagyunk oltva, vegyük elő azt az ösztönös, békés, anyáskodó (vagy apáskodó ) természetünket. Legyünk megértőek, ez egyébként most érdekes módon egészen jól fog menni. Ne akard elmagyarázni senkinek, hogy valami szögellentétben van azzal, amit ő mond, hisz, képzel! Ez az ő világa. Abból a szemszögből lehetséges, hogy teljesen igaza van – mert tényleg igaza van mindenkinek.

A mai nap olyan, mint amikor Hamupipőkének kell kiválogatnia a lencsét a hamuból. Mi is úgy állunk a nagy kupac feladat előtt, mert sok a hamu, de újra és újra találunk az értelmetlen feladatok között olyat, amit meg tudunk és meg is kell csinálnunk. Szerencsére szerzetesi alázattal tudunk dolgozni és szelektálni, így amit kell, el tudunk végezni akár határidőre is.

A tanulást viszont ma ne erőltessük, ha vizsgaidőszak van, akkor valahogy ügyeskedjünk, vagy reménykedjünk benne, hogy korábban már magunkba szívtunk annyit, hogy átmenjünk a vizsgán. Nem látunk tisztán, lehet, hogy a mechanikus és egyértelmű dolgokkal boldogulunk, a fejünkben viszont sok minden kavarog.