És megkezdődött a kanosszajárás, a szenteste békéje és kimerevedett varázslata után újra mozgásba kell lendülnünk. A befelé fordulás után fokozatosan kifelé kell tekintenünk, ami olyan, mint amikor kora tavasszal elővesszük a kicsit rozsdásodó bringát. A „nemakarom” állapot végül persze átlendül majd a jóba, boldogan tekerjük végül a biciklin, legalább is képesek leszünk felvenni újra a sok színházi maszkunk közül az egyiket, amit a hely szelleme megkövetel.
Egyébként ki vagyunk merülve, rengeteget dolgoztunk, készültünk és izgultunk az elmúlt hetekben, a karácsony élményei azonban nagyon sok energiával töltött fel (és még folyamatosan tölt ) bennünket. Adtunk és kaptunk, igazán jól működik a rendszer. Az ünnepi rítusok (is) tartják mozgásban az életünket, egyik pillérről a másikra érkezve, támaszkodva. Ritmikusan, összehúzódva, kitágulva… követve az egész létezés (és nem létezés – ami nincs is, ugye) lélegzetét, járva az élet táncát.
Találjunk azért minden nap időt arra is, két sült elkészítése és megevése és három rokonlátogatás között, hogy elengedjünk mindent és pihenjünk. A semmiben. A mindennel… ami fontos.
Értékeljük a partnerünk igyekezetét, ne a saját elvárásaink szerint reagáljunk a segítségeire, hanem örüljünk mindennek, amit kapunk, amivel csak támogatnak. Amikor a káosz átfordul egy kicsit a káoszba, mélylevegő és belső tartás…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: